CÍMLAP   BELFÖLD   KÜLFÖLD   SPORT   GAZDASÁG   KULTÚRA   NŐK   TV   MENÜ   TURIZMUS   BRÓKER   FILM   18 + 

 

Adatigénylésért és a szállások adatlapjának bővítéséért hívják a következő telefonszámot : 0036 30 406 8169

A Gyulai Várfürdő a vártnál kedvezőbb szezont zárt

A Gyulai Várfürdő a vártnál jobb nyári szezont zárt, a június-augusztusi 237 ezres látogatószám egy százalékkal haladta meg a múlt év azonos időszakit - mondta a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezetője kedden sajtótájékoztatón. 

Boros László Attila közölte, a belföldi fizetőképes kereslet korlátai, valamint a nyári fürdő területén épülő új, családi élményfürdő építkezési munkálatai miatt 8 százalékkal kevesebb vendégre számítottak, mint 2011-ben. Az ügyvezető biztatónak nevezte, hogy a nyári hónapok árbevétele az idén 3,9 százalékkal volt több, mint az előző évben. Úgy vélte, ez azt jelenti, hogy nagyobb a látogatók költési hajlandósága, több pénzért több szolgáltatást vettek igénybe. Az idei szezonban ötvenezerrel több jegyet értékesítettek, mint tavaly, ami egyebek mellett a Várfürdő és a helyi szállásadók együttműködésének eredménye. 

A gyógyászati forgalom 80 százalékkal nőtt, ami a szolgáltatások bővülésének és saját reumatológiai szakorvos alkalmazásának köszönhető - jelezte az ügyvezető. A sajtótájékoztatón Görgényi Ernő polgármester (Fidesz), a 93 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkező gyulai önkormányzat képviseletében elmondta: a város kiemelt figyelmet fordít a társaság gazdálkodására, a minőségi szolgáltatások bővítésére és a fürdő folyamatos fejlesztésére. Kiemelte, a fürdőre épül Gyula idegenforgalma, így a nyereséges szolgáltatások bővítése és korszerűsítése új piaci lehetőséget nyit a helyi vállalkozások előtt, bővül a foglalkoztatás. A polgármester örömét fejezte ki, hogy a Gyulai Várfürdő azon kevés, köztulajdonban működtetett fürdőtársaság közé tartozik, amely nem szorul az önkormányzat támogatására.
 
Szállás © 2014 Pólus Média Hirdessen nálunk Médiaajánlat. Szerkesztőség: Kattints ide!

Belföld, Külföld, Sport, Gazdaság, Kultúra, Nők és Bulvár, Napi Menü, TV Műsor, Turizmus, Brókerpont, Online Filmek, Felnőtt tartalom