Andorra Európa ötödik legkisebb állama. A Pireneusok hegycsúcsai között fekszik, Franciaország és Spanyolország határolja.
Fővárosa Andorra la Vella. Az itt élőkről, valamint az ország 50 apró településén élőkről is elmondható, hogy többségük nem is igazi andorrai. Mindössze 12.000 helyi polgár rendelkezik a hercegség útlevelével. Nehéz helyzetben vannak az itt született spanyol szülőktől származó gyermekek, hiszen ők Spanyolországban semmilyen módon nincsenek nyilvántartva, de andorrai állampolgársággal sem rendelkeznek, ahhoz ugyanis 20 év ott-tartózkodás és legalább egy andorrai ős felmutatása szükséges.
Andorra igen népszerű úticélnak tekinthető, amihez csodálatos természeti környezetén kívül rendkívül alacsony árszínvonala is hozzájárul. Aki turistaként látogat e földi paradicsom cseppnyi megnyilvánulásába, feltétlenül szánjon rá időt, hogy megismerje az eredeti, hamisítatlan Andorrát… A román stílusú kápolnák hazáját, az ország jellegzetességeit jelentő félköríves kőhidakat, a világ egyik legősibb parlamentjét.
Az időeltolódás GMT+1, vagyis Magyarországgal azonos zónába esik.